Ugrás a tartalomra

Brutális biztonsági őrök, garázdaságért felelhetnek

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen garázdaság bűntette miatt, akik a miskolci vasúti pályaudvar biztonsági őreiként a váróteremben a padon fekvő sértettet úgy vezették ki az épületből, hogy többször megütötték, meglökték, az utcán pedig több alkalommal fejbe rúgták.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlottak 2022. december hónap elején a miskolci vasúti pályaudvaron biztonsági feladatokat láttak el. 23 óra körüli időben az egyikük szolgálatban volt, míg a másik vádlott, aki a társa szolgálati elöljárója, munkaidőn kívül jelent meg a pályaudvaron.

A szolgálatban lévő vádlottat a vasúti dolgozók értesítették, hogy nem tudják bezárni az egyik várótermet, mert ott még két személy bent van, a vádlottak megérkezve a váróterembe, ott találták a padon alvó férfit. Térdükkel, talpukkal bökdösve felébresztették. A sértett felült a padon, de szóváltásba került a vádlottakkal, akik közül a szolgálatban lévő vádlott tenyérrel fejen ütötte, majd két kézzel ráfogott a fejére, a vádlott-társa is megragadta, elkezdték kivezetni a váróteremből, miközben a szolgálatos biztonsági őr vádlott két alkalommal beleütött az oldalába. 

A vádlottak a peronon is követték a sértettet, közülük a szolgálatban lévő őr meglökte, az utcán is utána mentek, és amikor ismeretlen okból a földre került, mindként vádlott több esetben fejbe rúgta, valamint ököllel is megütötték. Ezt követően sem hagytak fel a bántalmazásával, mert ismét utána mentek, az először a bántalmazását kezdeményező vádlott a földre lökte, megrúgta, a fejét lenyomta és ököllel ütötte, amikor elengedte, a vádlott-társa tartotta földön a sértettet és az oldalába ütött.

A sértett a bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott, írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.