Ugrás a tartalomra

Kiraboltak egy dohányboltot - ismerik őket? 

Létrehozva
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessekkel szemben.

Az ez idáig ismeretlen két férfi múlt vasárnap este, 9 óra körül egy miskolci - a térfigyelő kamera képei alapján feltehetőleg egy bulgárföldi - Nemzeti Dohányboltban egy késsel fenyegetőzve a bevétel átadására kényszerítették az eladót, majd a pénztárból kb. 500 ezer forintot kivettek, és a helyszínről elmenekültek.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételen látható férfiak személyazonosságának megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es - díjmentes - központi segélyhívó szám.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.