Ugrás a tartalomra

Egy hónapig rács mögött

Létrehozva
Letartóztatásban a férfi, aki az augusztus 20-i rendezvényen próbált erőszakoskodni a sértettekkel - tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.
Kép
Fotó: hvg

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy borsodi kisvárosban tartott augusztus 20-i rendezvényen – trágár kifejezések használata mellett – megragadta és fogdosni kezdte a sértettet, majd a földre húzva megpróbálta alsóruházatát levenni. A sértett segélykiáltását észlelték a vele egy társaságban lévők, odasiettek, így a gyanúsított távozott a helyszínről - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított néhány perccel később két másik sértetthez ment oda, egyikőjüket simogatni kezdte, majd a másik sértettet – miután az rászólt a férfira és nem hagyta magát megcsókolni – egy alkalommal ököllel megütötte, melynek következtében a nő feje a kerítésnek ütődött. A gyanúsított ekkor megpróbálta a sértett ruházatát felhúzni, de cselekménye nem járt sikerrel, a közelben lévők ugyanis észlelték azt, így a férfi ismét elszaladt a helyszínről.  

A terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet szexuális erőszak bűntettének kísérlete, garázdaság bűntette, könnyű testi sértés és szeméremsértés vétsége megállapítására. 

A bíróság álláspontja szerint a férfi terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények miatt kiszabható büntetés tartama miatt és arra is tekintettel, hogy külföldi állampolgár lévén csupán ideiglenesen, munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, illetve alappal lehet következtetést levonni a bűnismétlés lehetőségére is. Minderre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását.

A végzés végleges.

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.