Őrizetbe vettek egy 62 éves férfit, aki vadkendert termesztett a Kálló és Vanyarc közötti erdőben - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. Közleményükben azt írták, múlt kedden gombászók találtak rá a kannabisztövekre az erdő egyik tisztásán.
A főkapitányság felderítő osztályának munkatársai és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után, a terület visszatérő ellenőrzése során tetten értek egy 62 éves férfit, aki a csaknem 80 négyzetméternyi területre ültetett 23 tő vadkendert gondozta.
A rendőrök az elkövetőnél a növények szakszerű ápolására szolgáló eszközöket - kézi permetezőt, gombaölőszert, kötegelőt, növénytámasztó karókat - találtak, sőt a férfi a növények gondozási helyét jelző-riasztó rendszerrel is ellátta.
A rendőrség közölte: az igazságügyi botanikus szakértő előzetes szakvéleménye alapján a férfi által gondozott növények THC hatóanyaggal rendelkeznek, amely kábítószernek minősül.
A pásztói nyomozók a férfit kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.
Erdőben termesztette a vadkendert egy nógrádi férfi
Ez is érdekelhet
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.