Ugrás a tartalomra

Elvették az egyik sértett nyakláncát, majd a másikat hátba szúrták

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három fiatalkorúnak az ügyében, akik az ítéleti tényállás szerint 2021. október 26-án este a Miskolc-Pereces városrész felé közlekedő autóbuszon elvették a sértett nyakláncát.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A vádlottak egyike erőszakosan kivette a sértett kezéből az ékszert, amit társai végignéztek, és többszöri kérésre sem adtak vissza. A sértett és két társa leszállt a járműről, a terheltek a következő megállóban szintén leszálltak és nem sokkal később a két társaság összetalálkozott. 
A sértett ismét visszakövetelte a nyakláncát, dulakodni kezdtek, a tettesi csoport testszerte ütötte-rúgta őt, a segítségére siető társát pedig az egyik vádlott hátba szúrta. Ezt látva a terheltek visszaadták az ékszert, amelynek tulajdonosa 8 napon belül, míg megszúrt társa 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A bíróság mindhárom vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, továbbá a III. rendű terheltet súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.
A bíróság az I.r. vádlottal szemben 2 év, II.r. vádlottal szemben 2 év 2 hónap, míg a III.r. terhelttel szemben 2 év 8 hónap javítóintézeti nevelést szabott ki.

Az ítélet meghozatala során enyhítő körülményként értékelte a kár megtérültét, továbbá azt, hogy a vádlottak életvezetésében a cselekmény óta pozitív változások következtek be. Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a társas elkövetést, a kitartó elkövetési módot és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottságát.

Az ítélet nem jogerős, valamennyi jogosult fenntartott 3 munkanapot a nyilatkozattételre - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.