Ugrás a tartalomra

Csábított és zsarolt a tini, őrizetbe vették

Létrehozva
Több bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítható az a 17 éves mezőkövesdi lány, akit a rendőrök őrizetbe vettek zsarolás és lopás miatt - tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kép
Fotó: police.hu

Zsarolás bűntett, illetve ennek kísérlete, továbbá üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 17 éves helyi lánnyal szemben. A gyanúsított 2023. februárjában és márciusában szexuális szolgálatatást nyújtott egy férfinak, akit később megzsarolt. A lány több alkalommal is pénzt kért alkalmi ismerősétől, azért hogy ő ne adja tovább a korábbi légyottok részleteit a férfi feleségének - áll a közleményben.

A lány később a feleséget is megpróbálta megzsarolni, de a nőnél már nem járt sikerrel - írják.

Mint fogalmaznak, a fiatal nővel szemben folytatott eljárás során megalapozottá vált az a gyanú is, hogy az elkövető az elmúlt időszakban több mezőkövesdi boltból különféle termékeket lopott el, ruhaneműket, és csokoládékat. Előfordult olyan eset is, amikor egy férfi pólójának zsebéből emelt el pénzt, míg más esetben szexuális közeledést színlelve egyik áldozatának zsebéből vette el a mobiltelefont.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett fiatalkorú lánnyal szemben előterjesztést tett letartóztatásnak indítványozására.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.