Ugrás a tartalomra

A vagyonvédelmi kamara szerint túlzott volt a miskolci pályaudvaron leütött pár elleni testi erőszak

Létrehozva
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara szakmai elnökhelyettese szerint indokolatlan volt a miskolci személy- és vagyonőr által alkalmazott túlzott testi erőszak, amit egy ózdi pár ellen alkalmazott szombaton a Tiszai pályaudvar előtt – írja a Telex. 

Indokolatlan volt a személy- és vagyonőr által alkalmazott túlzott testi erőszak a miskolci pályaudvaron leütött pár esetében, mondta a Telexnek Gyöngy Ernő, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara szakmai elnökhelyettese. Hozzátette, a véleményét az interneten terjedő videó alapján, az előzmények, és a vagyonőrt alkalmazó (munkáltató) vagyonvédelmi társaság vizsgálata, valamint a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyv, a vagyonőrök meghallgatása nélkül alakította ki.

Gyöngy Ernő szerint a videón az látható, hogy a férfi ugyan támadólag lépett fel a vagyonőrrel szemben, de láthatóan alig állt a lábán, és a nőről is ugyanez mondható el. Mint fogalmazott, kezdetben az őr jól intézkedett, kitért a láthatóan tudatmódosító szer hatása alatt lévő férfi támadásai elől. Közölte: megkockáztatja azt a kijelentést is, hogy a férfi védekezésre és komoly támadásra nem volt alkalmas állapotban, így komoly veszélyt nem jelentett az őrre.

A szakmai elnökhelyettes hangsúlyozta, „a nő ököllel való megütése egy ekkora erőfölényben lévő személy és vagyonőr részéről megengedhetetlen, jogszerűtlen. ”

Mint arról korábban portálunk is beszámolt, szombaton délután a Tiszai pályaudvar várótermében veszekedett egymással két ittas állapotban lévő utas. Miután felszólították őket, hogy hagyják el a várótermet, a pályaudvar előtt a biztonsági őr ellen fordultak. A vita olyannyira elfajult, hogy végül mindkettőjüket kiütötte az őr. A rendőrség a leütött ózdi pár ellen indított eljárást, a miskolci biztonsági őrnek pedig tetanusz injekciót kellett beadni. 
 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.