Ugrás a tartalomra

A szex felára - letartóztatásban a fiatalkorú zsaroló

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a mezőkövesdi fiatalkorú lánynak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint azt követően, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtott a sértettnek, előbb őt, majd a feleségét is megzsarolta.
Kép
Fotó: police.hu (illusztráció)

A gyanúsított 2023. februárjában került kapcsolatba alkalmi férfi ismerősével, akitől a későbbiekben több alkalommal is pénzt kért azért, hogy ne adja tovább a korábbi légyottok részleteit a férfi feleségének. A lány végül a feleséget is megpróbálta megzsarolni, de a nőnél már nem járt sikerrel.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet kétrendbeli zsarolás bűntettének megállapítására. 

A fiatal nővel szemben a fentieken túl eljárás folyik hétrendbeli lopás – ebből kettő esetben zsebtolvajlás útján elkövetett cselekmény – gyanúja miatt. A gyanúsított terhére róható bűncselekmények büntetési tétele – figyelemmel a halmazati és a fiatalkorúakra irányadó büntetéskiszabási szabályokra – akár 7 és fél év szabadságvesztés is lehet.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható szankcióra figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Figyelembe vette továbbá azon körülményt, hogy a terhelt a legelső kihallgatását követően is szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményeket követett el. Alappal lehet tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a terhelt újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

Mindezeket mérlegelve a járásbíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges - írja csütörtöki közleményében a Miskolci Járásbíróság.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.