Ugrás a tartalomra

A dohány után könnycseppjüket morzsolhatják

Létrehozva
Több mint tizenhárommillió forint értékű cigaretta csempészútját szakították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai Vámosatya külterületénél.
Kép
Fotók: NAV

A NAV azt közölte pénteken, hogy a több mint tizenhárommillió forint értékű cigarettát illegális "teherhordók" akarták átcsempészni a határon, azonban tetten érték őket. A három férfinál - akik közül egy elmenekült - a testükre erősített fekete fóliában találták meg a csempészett cigarettát - írták.

Kép

Az elfogott két férfi azt mondta, hogy a cigaretta nem az övék, csak a hordár szerepét vállalták. A pénzügyőrök a dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.