Ugrás a tartalomra

Lopott árammal és gázzal üzemeltetettek egy panziót Borsodban

Létrehozva
Az Encsi Járásbíróság egyenként 2 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt öt embert, akik lopott árammal, gázzal és ivóvízzel üzemeltettek éttermet és panziót Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - közölte a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.

Floszmann Dávid tájékoztatása szerint az öt vádlott családi vállalkozásként működtette a vendéglátó egységeket egy borsodi kistelepülésen, emellett ételkiszállítással és közétkeztetéssel is foglalkoztak.

A több ingatlanból álló komplexum különböző részeiben kapott helyet a szállásszolgáltatás, a konyha és a vádlottak lakrészei, lakóháza. Az épületegyüttes az évek alatt folyamatosan bővült, azonban az eredeti közműleágazások bővítése hivatalosan nem történt meg - olvasható a közleményben.

A vádlottak illegálisan kiépített toldásokkal és elvezetésekkel 2007 és 2019 között a mérőórákat megkerülve vételeztek gázt, elektromos áramot és ivóvizet. A gázzal nemcsak az ingatlanokat látták el, hanem a kiszállításra használt és saját gépjárműveiket is azzal tankolták. A közműszolgáltatóknak okozott kár meghaladja a 90 millió forintot, amely utóbb részben megtérült - írta a sajtótitkár.

A közlemény szerint bíróság a vádlottakat jelentős értékre, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek, a felfüggesztett szabadságvesztés mellett vádlottanként 600 ezer és 4 millió forint közötti pénzbüntetést szabott ki, valamint vagyonelkobzást is elrendelt.

A bíróság a vádlottak beismerő vallomását enyhítő körülményként, míg a többszörös bűnhalmazatot és a kitartó elkövetési jelleget súlyosító körülményéként értékelte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a terheltek és a védők is fenntartottak 3 munkanapot a jogorvoslati nyilatkozattételre - írja az MTI.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.