Ugrás a tartalomra

Bódult állapotban okozott halálos balesetet

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2022 májusában kábító hatású szer fogyasztását követően vezette gépjárművét, így okozva halálos közúti balesetet - tájékoztatta szerkesztőségünket hétfőn a Miskolci Törvényszék. 

A férfi Kesznyéten felől Girincs felé vezetve több alkalommal áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választva meg a sebességet, ismételten áttért a szembe jövő forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóssal. A vétlen jármű jobb első ülésén helyet foglaló utas a helyszínen életét vesztette, a járművet vezető személy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket. A szabálytalanul közlekedő férfi és két utasa könnyű sérüléseket szenvedtek. A balesetet okozó férfi szervezetéből a toxikológiai vizsgálat katinon származékot mutatott ki, amely „kristály” néven kerül illegális forgalomba.

Bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt a vádlottat 7 év 6 hónap szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélték és végleges hatállyal eltiltották a közúti járművezetéstől. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott részbeni beismerő vallomását és megbánó magatartását, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe az előéletében rejlő körülményeket, valamint azt, hogy az elhunyt sértetten kívül több személy is megsérült a balesetben.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 munkanapot tartott fent a jogorvoslati nyilatkozattételre, míg a terhelt és védője enyhítésért fellebbeztek - zárul a törvényszék közleménye. 

(Külső fotónk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.