Ugrás a tartalomra

"Én így fürdetem a macskámat" - a vécébe dobta cicáját a miskolci állatkínzó, az erről készült videót meg is osztotta

Létrehozva
Embertelen, amit ez az ember művelt.

Bejárta az országos sajtót, és rengeteg ember felháborodását váltotta ki a hír, hogy lehúzta a kiscicáját a vécén egy miskolci állatkínzó férfi. A megbotránkoztató esetet ráadásul videóra is vette, majd megosztotta a Facebook-oldalán.

„Én így fürdetem a macskámat” – ezzel a mondattal tette közzé a videót. A felvételen jól látható, ahogy beleteszi a macskáját a vécébe, lehajtja a fedelét, majd rátérdel, hogy a pánikban lévő állat menekülni se tudjon. Pár másodperc után megkegyelmez neki, leveszi a lábát a fedélről, így a rémült cica ki tud menekülni szorult helyzetéből.

Erről büszkén posztolt a közösségi oldalán. Az állatkínzó egyik ismerőse szerint F. Zsolt rendszeresen szerez magának új és újabb macskákat, hiába vesznek el tőle egyet. Internetes csoportokban kutakodik utánuk.

A miskolci férfi az állatvédők látókörébe került, ők azt szeretnék, hogy tiltsák el az állattartástól. A Blikknek nyilatkozó Kapin Richárd szerint "sok gond van vele", már több bejelentést is kaptak róla.

- Évek óta csinálja az undorító dolgait a macskákkal. Teljesen aberrált ember, aki így bánik az állatokkal – fogalmazott a Szurkolók az Állatokért Alapítvány alapítója, hozzátéve: sajnos azonban nagyon nehéz kiszűrni, hogy kinek nem szabadna állatot tartania, de szeretné, ha eltiltanák tőle.

– A kisállat-kereskedésekben rengeteg állatot szabadon megvásárolhatunk, de nyilvánvalóan az illegálisan működő szaporítók sem nézik, hogy kinek adnak el egy kutyát vagy éppen macskát. Ráadásul a cicák adásvétele teljesen ellenőrizhetetlen, követhetetlen módon zajlik, többnyire az interneten – magyarázta az állatvédő.

A TV2 Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint súlyosító körülmény, hogy a férfi a cselekménysort azért tette fel az internetre, hogy másokat megbotránkoztasson, hogy heccelje az embereket, "mert valószínűleg ennél jobb dolga nincsen".

Magyarországon ma állatkínzásért akár három év börtönbüntetés is járhat, visszaesőként pedig öt évet is kaphat valaki.

A TV2 Tények riportja a macskakínzásról:

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.