Ugrás a tartalomra

Nagy fogásból nagy balhé

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen minősített lopás bűntette miatt, akik családi házakba betörve milliós, illetve tízmilliós értékekben tulajdonítottak el készpénzt és vagyontárgyakat - adta hírül Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. 

Mint írják, a vádirat szerint a vádlottak közül az egyik férfi 2022. október, december hónapokban a teraszajtót felfeszítve, állványzaton felmászva bejutott miskolci épülőfélben lévő családi házakba, és onnan többmilliós értékekben tulajdonított el elektronikus berendezéseket, kézi szerszámgépeket, háztartási felszerelési tárgyakat.

Majd idén január végén a délutáni órákban a vádlott két társával együtt az ablakot befeszítve bement egy miskolci családi házba, ahonnan számítógépeket, tartozékaikat, kézi szerszámgépeket, mobiltelefonokat, elektronikai berendezéseket, nagy értékű órát és készpénzt tulajdonítottak el, mintegy 14 millió forint értékben.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetett előéletű, többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyház büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A két vádlott társsal szemben, akik egyike büntetett, míg a másik büntetlen börtönbüntetés és közügyektől eltiltás a vádhatóság indítványa - áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden kiadott közleményében.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.