Az ítélet szerint az I., II., és III. rendű vádlottak 2022. április és május hónapokban összesen öt alkalommal hatoltak be agy borsodi kistelepülés mellett üzemelő bánya területére, ahol az üzemi berendezésekhez tartozó rézkábeleket elvágták, feldarabolták, majd azokat eltulajdonították. A vádlottak cselekményeik során összesen közel huszonöt millió forint értékben vettek magukhoz rézkábel-darabokat, amelyeket a lecsupaszítást követően színesfémként értékesítettek. Az eljárás során a bűncselekménnyel okozott kár csak csekély mértékben térült meg - olvasható a közleményben.
A bíróság ezen ügyben bírálta el az I. rendű vádlott további két cselekményét, amelyek során 2022 februárjában egy borsodi település külterületén található erdőkből jogellenesen fát vágott ki és vitt el, mindkét alkalommal kétszáz-háromszázezer forint kárt okozva - emlékeztetnek.
A bíróság I. rendű vádlottal szemben három év hat hónap, II. rendű vádlottal szemben három év, a III. rendű vádlottra vonatkozóan pedig egy év nyolc hónap időtartamú végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak részbeni beismerő vallomását, illetve csekély fokban a kár részbeni megtérültét. A büntetés kiszabása során súlyosító körülményként esett latba I. rendű vádlott tekintetében a bűnhalmazat, valamint mindhárom vádlottat érintően az előéletükben rejlő körülmények és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága.
Az ítélet nem jogerős.
Szabadságvesztésre ítélte a bíróság a réztolvajokat
Létrehozva
Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság azon három vádlott ügyében, akik több alkalommal loptak színesfémet egy borsodi bánya területéről – tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék.
Ez is érdekelhet
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.