Ugrás a tartalomra

Milliós tételben lopott ékszereket az enyves kezű gondozónő

Létrehozva
Lopás miatt emelt vádat egy nő ellen a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség, aki szociális gondozóként családi házakban végzett takarítások alkalmával aranyékszereket tulajdonított el milliós értékben.

A vádlott tavaly szeptember és november között egy borsodi kistelepülésen szociális gondozóként dolgozott, és a sértett nő tulajdonában lévő családi házban végzett takarításai alkalmával arany ékszereket tulajdonított el. Ezeket aztán visszaváltási szándék nélkül zálogházba adott. Az okozott kár meghaladta az egymillió forintot.

Majd december közepén ugyanezen településen másik családi házban takarított, szintén szociális gondozói minőségében, a háztulajdonos nőtől 70 ezer forint értékben vitt el aranyékszereket.

- Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott - tájékoztatta lapunkat szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.