Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a miskolci rabló, aki letépte a sértett válltáskáját

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. november 29-én az esti órákban Miskolc egyik utcáján a gyalogosan közlekedő sértett válláról többszöri rángatás után letépte a táskáját.
Kép
Fotó: Internet

A táskában a nő 10 ezer forint készpénzt, mobiltelefont és a személyes iratait tartotta. Az elkövető megragadta a táskát, majd elszaladt a helyszínről. A sértett a gyanúsított által alkalmazott erőszak következtében előbb térdre, majd hasra esett, emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

A gyanúsított a magához vett telefonkészüléket később értékesítette. A férfi cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet rablás bűntette, valamint okirattal visszaélés vétsége megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható – a jelen gyanúsítás alapján halmazati – büntetés mértékére (2-10 évig terjedő szabadságvesztés) figyelemmel a szökés, elrejtőzés lehetősége reális a terhelt esetében. Az sem zárható ki, hogy a gyanúsított a nyomozásban érintett, illetve még ki nem hallgatott személyek jogellenes befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást, továbbá a bűnismétlés veszélye is reális. Ezért a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges - írta közleményében a járásbíróság.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.