Ugrás a tartalomra

Egy miskolci cipőboltban loptak, felismeri őket?

Létrehozva
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Kép
Fotó: police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4959/2023. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személyekkel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint november 16-án 12 óra körül egy miskolci bevásárló központban, ez idáig ismeretlen személyek - két férfi - egy pár sportcipőt tulajdonítottak el. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fotókon látható elkövetők személyazonosságának a megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.