Ugrás a tartalomra

Nem a hideg miatt fáztak rá a tolvajok

Létrehozva
A figyelmes járőrök és a térfigyelő kamerák mindent látó szemei hoztak gyors eredményt.

Január 10-én a délutáni órákban a közterület-felügyelő járőrök egy személyre lettek figyelmesek, aki a Széchenyi utca egyik padján lehajtott fejjel üldögélt.

"A krízisidőszakban követendő protokollunkra, valamint a napokban betört sarkvidéki hidegre tekintettel azonnali lépéseket tettünk. Az intézkedés során megállapítottuk, hogy az idős úr nem igényel egészségügyi ellátást, viszont kiderült, hogy a korábban nála lévő kézitáskája eltűnt" - írja oldalán a Miskolci Önkormányzati Rendészet.

"Járőreink rögtön kapcsolatba léptek a térfelügyeleti szolgálatunkkal, ahol megkezdődött a helyszínt érintő kameraképek kielemzése. Ezzel párhuzamosan felvettük a kapcsolatot rendőrséggel és a sértett hozzátartozójával" - folytatódik a beszámoló. A gyors intézkedés meghozta az eredményt, a közeli kapualjban sikerült azt a két személyt igazoltatni, akiktől előkerült az idős úr mobiltelefonja. A további intézkedés céljából a két személyt a rendőrjárőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.