Ugrás a tartalomra

Ittasan támadtak rá az iskolaőrre, de rosszul jártak: elítélték őket 

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott két férfivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban – tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék.
Kép
Fotó: police.hu

A közlemény szerint az I. rendű vádlott 2022. szeptember 27-én, délután 4 óra körül egy alsózsolcai általános iskola udvarán erősen ittas állapotban jelent meg, és egy korábbi, gyermeket ért sérelem miatt felelősségre vonta az udvaron tartózkodó iskolaőrt, trágár szavakkal szidalmazva. Eközben az iskola udvarára ért a szintén erősen ittas II. rendű vádlott, akivel a szitkozódást tovább folytatták. 

Az iskolaőr felszólította őket a cselekmény abbahagyására, kilátásba helyezve kényszerítő eszköz használatát. Ennek megakadályozására I. rendű vádlott mindkét kezével ütött a testközelben lévő iskolaőr felé, majd jobb lábbal rúgott irányába. A sértett azonban az ütések és rúgás elől elhajolt, így egyik sem találta el őt. Eközben a II. rendű vádlott ugyan nem ütött a sértett felé, de folyamatosan I. rendű vádlott mögött állt, és biztatta őt. Az iskolaőr végül gázsprayvel lefújta az őt megtámadó I. rendű vádlottat, aki ennek hatására a támadással felhagyott, és az iskolaudvarról távozott a II. rendű vádlottal együtt. 

A bíróság a vádlottak bűnösségét közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében állapította meg, melyet a II.r. vádlott bűnsegédként követett el. Az I.r. vádlottat 3 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra, a II.r. vádlottat 1 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte és elrendelte korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását. 

A büntetés kiszabása körében enyhítő körülményként értékelte II. rendű terhelt részbeni beismerő vallomását, mindkét vádlott esetében családos állapotukat és az időmúlást. Ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlottak kedvezőtlen előéletét és az ittas állapotban történő elkövetést.

Az ítélet II.r. vádlottal szemben jogerőre emelkedett, I.r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezést jelentett be. 
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.