Ugrás a tartalomra

Aki bújt, aki nem, mentek

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság egyenruhásai körözési akció során fogtak el 15 keresett személyt. Lebilincselő videó a cikkben.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói, járőrei és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai  január 25-én 4 órától 8 óráig körözési akciót tartottak - számol be közleményében a rendőrség, akik 4 óra leforgása alatt összesen 98 főt ellenőriztek, közülük 15 körözöttet fogtak el.

Őket különféle bűncselekmények elkövetésének gyanúja vagy szabadságvesztés letöltésének elmulasztása miatt körözték. Az egyenruhások az akció során további két embert állítottak elő, akik engedély nélkül távoztak egészségügyi, illetve gyermekvédelmi intézményből.

A Miskolci Rendőrkapitányság az elkövetkező időben is folytatja a megyeszékhely illetékességi területét érintő közbiztonsági és körözési akciósorozatát - írják.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.