Ugrás a tartalomra

Nem bírt magával a gátlástalan szatír

Létrehozva
A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt egy román állampolgár férfi ellen szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt, aki egy nyilvános ünnepi rendezvényen egy nőre támadt, akit a barátnője és egy beavatkozó férfi mentett meg tőle. Tíz perc elteltével ugyanitt már egy kilenc éves lányt molesztált, az őt megvédeni igyekvő tizennégy éves lányt megütötte.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A vádirat szerint a román állampolgár vádlott munkavégzés céljából egy borsodi kisvárosban tartózkodott, ahol 2023. augusztus 20-i ünnepségen az éjszakai órákban, ittas állapotban egy sportlétesítmény területén odament két nőhöz, azt mondta nekik, hogy nagyon szépek, majd egyikükhöz fordulva közölte a nővel, hogy közösülni fog vele. Megragadta, fogdosta, a nő igyekezett ellökni magától, de ekkor a vádlott földre húzta, hátára fektette, leszorítva, lábát szétfeszítve ráfeküdt, megpróbálta lehúzni róla az alsóneműjét. A nő barátnője sikoltozott, igyekezett lerángatni a vádlottat, egy odaérkező férfi is rákiabált a vádlottra, aki ekkor felállt és eltávozott. 

Alig negyed óra elteltével ugyanezen helyszínen egy 9 éves lányt molesztált, ruháján keresztül többször simogatta. Az ott tartózkodó 14 éves lány rászólt, erre a vádlott őt akarta megcsókolni, ezt a lány nem hagyta, ezért a vádlott ököllel olyan erővel megütötte, hogy a feje a kerítésnek ütődött. Szeméremsértő módon tovább molesztálta, a ruháját mellmagasságig felhúzta, a lány védekezett, földre estek, az oda érkező személyek akadályozták meg a vádlott további cselekményét.

A bántalmazás következtében a sértett vérzéssel, duzzanattal járó könnyebb sérülést szenvedett el.

A 9 és 14 éves lányok törvényes képviselői hatályos magánindítványt terjesztettek elő.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, Magyarország területéről kiutasítást indítványozott, továbbá bármely olyan foglalkozás gyakorlásától való végleges eltiltását, amely során 18. életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba - írta közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.