Ugrás a tartalomra

Követte, fejbe vágta, majd kirabolta - a törvényszék ítéletet hozott

Létrehozva
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki a presszóból hazafelé tartva követte a sértettet, majd ököllel fejbe vágta és az eszméletét vesztett férfi lakásából értéktárgyakkal távozott.
Kép
A kép illusztráció.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint, a későbbi elkövetőt 2023 áprilisában – korábbi agresszív viselkedése miatt – nem szolgálták ki egy borsodi településen lévő presszóban és távozásra szólították fel. A férfi előbb az épület teraszán, majd egy közeli padon ült le. 

Eközben a vádlottal ismeretségi viszonyban lévő, zárásig a presszóban tartózkodó sértett kerékpárral hazaindult. A terhelt beszélgetés céljából – szintén kerékpárral közlekedve – követte a férfit, azonban a sértett nem vett róla tudomást, ezért megharagudott rá. A férfi megérkezett a házához, kinyitotta a bejárati ajtót, ekkor a vádlott mögé lépett és hátulról puszta kézzel fejbe vágta, majd a földre eső sértettbe bele is rúgott. Ezt követően az eszméletlen férfit bevitte a házba, majd felmérte, milyen értékek vannak a lakásban. Végül fűkaszát, mosógépet vett magához, valamint a sértett pénztárcájából is kivett ötszáz forintot. A használati tárgyakat később értékesítette. 

A bántalmazás következtében az áldozat arcüreg-, szemüreg- és állkapocs törés sérüléseket szenvedett el; a koponyaűri nyomásfokozódással járó sérülések miatt közvetlenül életveszélyes állapotba került.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság életveszélyt okozó testi sértés és kifosztás bűntette miatt négy év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül négy év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vették figyelembe a férfi bűnösségre kiterjedő beismerő vallomását és megbánó magatartását, továbbá ilyenként értékelték azt is, hogy a sértett kárának jelentős része megtérült, figyelembe véve azonban azt, hogy ez nem a vádlott tevékenységének, hanem a rendőrség hatékony felderítő munkájának eredménye. Súlyosító körülményként esett latba a terhelt büntetett előélete. 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője három munkanapot tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére - áll a törvényszék közleményében.

Ez is érdekelhet

tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.