A Miskolci Rendőrkapitányság kifosztás és csalás miatt folytatott nyomozást egy 28 éves sajóbábonyi férfival szemben. Az elkövető tavaly júliusban Miskolcon, a Búza téren, az autóbusz-pályaudvaron elvette egy padon alvó férfi ruhájából a mobiltelefonját, valamint a bank- és a SZÉP-kártyáját is. A tettes később a sértett fizetőeszközeivel két alkalommal élelmiszereket és dohánytermékeket vásárolt – tudatta közleményében a rendőrkapitányság.
A nyomozók az elkövetőt kihallgatták, illetve a mobiltelefont is lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának. A gyanúsított beismerő vallomást tett. A Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Alvó férfit fosztott ki a Búza téren
Létrehozva
A férfi a lopott bankkártyával élelmiszert és dohánytermékeket vásárolt.
Ez is érdekelhet
Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
Elrendelték a férfi letartóztatását.
Ölében próbálta megmenteni kiskutyáját, miközben a németjuhász őt is marcangolta
Kerítésen kitörve támadt a kutya Borsodban.