Ugrás a tartalomra

Néhány nap alatt több embertől több százezer forint értékben lopott

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás – adta hírül közleményben a járásbíróság sajtószóvivője.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A nyomozás adatai szerint február 21-én a reggeli órákban a gyanúsított rábeszélte a kiskorú sértettet, hogy egy kölcsönbe kapott mobiltelefont értékesítsen. A telefon eladásából kapott pénz egy részéből élelmiszert vettek, a maradék 27 ezer forintot a sértett átadta a gyanúsítottnak, hogy abból kettejüknek cigarettát vásároljon, a gyanúsított azonban a kapott pénzzel elszaladt. Futás közben a pénzt elejtette, a sértett megpróbálta azt a földről felvenni, amikor a gyanúsított fellökte őt, majd a földön fekvő sértettet hasba rúgta. Ezt követően a gyanúsított felvette a földről a pénzt, majd megfenyegette a sértettet azzal, hogy ne merjen utána futni, mert megveri. 

A gyanúsított ezután - hat nappal később - felkereste lakásán egy miskolci ismerősét, és a sértett figyelmetlenségét kihasználva eltulajdonított egy laptopot és hangprojektort mintegy százhatvanezer forint értékben. Néhány nappal később ismét felkereste a sértettet és az utcán kikapta a kezéből a százharmincezer forint értékű mobiltelefonját és elszaladt. A gyanúsítottnak - bizonyítottság esetén - rablás bűntette és folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt kell felelnie. 

A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés mértékére, amely halmazati büntetésként tíz évig is terjedhet – a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani, sőt konkrét adat van arra, hogy az intézkedő rendőrök elől megpróbált elszökni. Emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a kiskorú sértettet megpróbálná megfélemlíteni vagy befolyásolni, és ezzel az eljárás sikerét meghiúsítaná. Kedvezőtlen személyi körülményei és előélete folytán a bűnismétlés veszélye is reális. Ezek alapján letartóztatását a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.