Ugrás a tartalomra

Ökölharcos pultosnő esett neki a vendégnek

Létrehozva
A presszó pultosa a háton fekvő nő fejét előbb tenyérrel, majd ököllel ütötte addig, amíg látható sérüléseket okozott neki.
Kép

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt, aki egy presszó pultosaként felháborodott azon, hogy az ittas nő vendég kiborította a sört, összetörte a poharat, ezért dühében brutálisan megverte. Az eset tavaly szeptemberben történt. 

A vádirat szerint a nő munkahelyén egy kazincbarcikai sörözőben pultosként dolgozott. Az egyik ittas női vendég a teraszon fogyasztott éppen, amikor véletlenül kiborította a sörét, a pohár leesett az asztalról és összetört. A vádlott ezen feldühödve odament a nőhöz, trágár módon szidalmazta és meglökte, a nő a lökés erejétől földre esett, a háton fekvő sértett fejét ekkor a vádlott előbb tenyérrel ütötte, majd mintegy hat alkalommal ököllel mindaddig ütlegelte, amíg látható sérüléseket okozott neki. Ekkor otthagyta, visszaindult a sörözőbe. 

A sértett viszont felállt a földről, majd indulatosan szidalmakat kiabált a vádlott után, aki erre visszajött, ismét a földre lökte a nőt és újból többször megütötte a fején. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta. 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.