Ugrás a tartalomra

Kiskorú lányokat kényszerítettek prostitúcióra

Létrehozva
Emberkereskedelem, gyermekpornográfia és kényszermunka miatt elrendelte a Miskolci Járásbíróság a gyanúsítottak letartóztatását – közölte a Miskolci Törvényszék.
Kép
Fotó: Pexels

A közlemény szerint a nyomozás megállapította, hogy a férfi és női gyanúsítottak élettársak, gyermekeikkel együtt egy miskolci ingatlanban élnek. A terheltek 2024-ben egy fiatalkorú férfi közvetítésével megismerkedtek a két intézeti nevelt sértettel, őket otthonukba befogadták, részükre szállást, ételt és családias környezetet biztosítottak, majd – tudva azt, hogy a sértett lányok kiskorúak és az intézetből megszökve nincs hová menniük – kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva prostitúciós tevékenységre bírták rá őket. A gyanúsítottak a sértettekről pornográf felvételeket készítettek, azokat feltöltötték egy internetes oldalra, majd a szexuális tevékenységhez lakásukat rendelkezésre bocsátották. 

A sértetteknek – miután a megkeresett pénzt elvették tőlük, nem kapták meg az ígért összeget és egyre több kuncsaftot kellett fogadniuk – elegük lett a prostitúciós munkából és sikerült a gyanúsítottaktól távozniuk. 

Mint írták, a gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas emberkereskedelem és kényszermunka, valamint gyermekpornográfia bűntettének megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint – figyelemmel a kiszabható szabadságvesztés mértékére – a terheltek szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. Feltehető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúkat megpróbálnák jogellenesen befolyásolni, valamint arra tekintettel, hogy a terheltek jövedelmük kiegészítése végett végezték kizsákmányoló magatartásukat, nem zárható ki a bűncselekmény folytatásának vagy újabb bűncselekmény elkövetésének lehetősége sem.

Mindezen okok alapján a gyanúsítottak letartóztatását a Miskolci Járásbíróság indokoltnak találta, azt egy hónapra elrendelte. 

A végzés nem végleges – közölték.

Ez is érdekelhet

MINap Online | miskolci hírforrás
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.