Ugrás a tartalomra

Ezer doboz cigarettával indult Spanyolországba

Létrehozva
Milliós bírságot kaphat az a huszonéves férfi, aki több mint ezer doboz cigarettával utazott volna a mediterrán országba dolgozni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Zala vármegyében kapcsolták le a külföldi rendszámú autót.
Kép
Cigarettát akartak átcsempészni a határon / Fotó: NAV

A pénzügyőrök az M7-es autópályáról a Sormás pihenőhelyre kísértek egy bolgár gépkocsit, amiben egy fiatal testvérpár utazott. Az ellenőrzés megkezdésekor jelezték az egyenruhásoknak, hogy nyolc karton bolgár cigarettát visznek, ami megfelelt az utasforgalmi szabályoknak - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményben Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense. 

- A járőrök elfogadták a nyilatkozatot, mégis a jármű átvizsgálása mellett döntöttek. Gyanújuk beigazolódott, mivel kiderült, hogy a fiatalok adózatlan füstölnivalón ücsörögtek. Az ülések alatti üregekből összesen 1 395 doboz török zárjegyes cigaretta került elő. A 20 éves sofőr azt mondta, hogy a Törökországban vásárolt füstrudakat ő maga rejtette el.

Az egyenruhások a több mint 3,2 millió forint értékű dohányterméket lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. Az elkövető milliós bírságra is számíthat.

Az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályokról ITT lehet tájékozódni annak, aki külföldi utazást tervez.  

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.