Ugrás a tartalomra

Kalózokra hivatkozva csalt ki 4 milliót

Létrehozva
Szerelmet színlelt egy szélhámos egy kazincbarcikai nőnek, majd kalóztámadásra hivatkozva több mint 4 millió forintot kért el tőle.
Kép

Az elkövető februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a nővel. Bizalmi kapcsolatot épített ki vele, majd rövid idő elteltével üzenetekben anyagi segítséget kért - tudatta az MTI a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése alapján. 

Arra hivatkozott, hogy a hajót, amelyen dolgozik, megtámadták a kalózok, de a kimenekítésekor sikerült két, aranyat és készpénzt tartalmazó dobozt megszereznie - ismertette az esetet a rendőrség. A csaló arra kért pénzt a nőtől, hogy postázni tudja a dobozokat - tették hozzá.

Miután már 1125 eurót - csaknem 440 ezer forintot - elutalt a sértett, újabb üzenetek érkeztek díjemelkedésre, vámdíjak változására hivatkozva, így a nő összesen 4,3 millió forintot folyósított a csalónak. A rendőrség ismeretlen elkövető ellen indított eljárást - értesültünk.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.