Ugrás a tartalomra

Életveszélyesre sikeredett a "kerékpár-kölcsönzés"

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy felnőttkorú nő és két fiatalkorú férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette miatt, akik egy időskorú férfitől a korábban kölcsönkért kerékpárját úgy vették el, hogy valamennyien ütlegelték, földre lökték, fejét rugdosták életveszélyes sérüléseket okozva.

A vádirat szerint a vádlottak közül a felnőttkorú nő 2023. június második felében, az éjszakai órákban egy borsodi településen az utcán összetalálkozott a 68 éves időskorú férfival, akitől elkérte a kerékpárját. A sértett odaadta, de mivel a váltó elromlott a nő visszatolta és átadta neki. A férfi hazafelé indulva szidalmazta a vádlottat, hogy műszaki hibát okozott, ezen a nő annyira felháborodott, hogy rángatni kezdte a kerékpár hátsó kerekét és lökdöste a sértettet, ekkor érkezett meg a helyszínre a két fiatalkorú férfi vádlott ittas állapotban, beavatkoztak és felszólították a nőt, hogy hagyja békén a sértettet - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A közleményből kiderül: a sértett tovább indult, de a nő kijelentette, hogy neki kell a kerékpár és a két férfival, akikkel egyébként baráti viszonyban volt az idős férfi után mentek, a nő hátulról fejen ütötte, az egyik fiatalkorú vádlott szintén a fejét ütötte meg, amitől a földre esett, homlokával a betonozott talajnak ütődött. A nő és másik fiatalkorú társa többször fejen rúgták, az egyik férfi az elejtett mobiltelefonját elvette, amit később a kerékpárral együtt elrejtettek. 

A sértett a bántalmazás következtében közvetetten életveszélyes sérüléseket szenvedett el. 

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottak közül a felnőttkorú nővel szemben fegyház büntetést és közügyektől eltiltást, a fiatalkorú férfiakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - zárul a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
MINap Online | miskolci hírforrás
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.