Ugrás a tartalomra

Két nőt is kirabolt Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kétrendbeli rablás miatt indult eljárás.

A nyomozás adatai szerint 2024. május 20. napján 7 óra 50 perc körül a gyanúsított a Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utcán az idős női sértett kezében lévő táskát megrántotta úgy, hogy annak következtében a sértett a földre esett, a gyanúsított pedig a táskával – az abban lévő személyes iratokkal, mobiltelefonnal, valamint 3000 Forint készpénzzel együtt – a helyszínről elfutott.

Ezt megelőzően, 2024. március 25. napján 7 óra 30 perc körüli időben a Miskolc, József Attila utca melletti aluljárónál egy nő kezében lévő táskát megrántotta, de a sértett azt nem engedte el, ezért a gyanúsított a sértettet a táskával együtt a földön húzta addig, míg a sértett végül elengedte azt, a gyanúsított pedig a táskával – az abban lévő személyes iratokkal, mobiltelefonnal, bankkártyával, valamint 17.000 Forint készpénzzel együtt – a helyszínről elfutott. 
A cselekmény következtében mindkét sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított fenti cselekményei bizonyítottság esetén alkalmasak: 2 rendbeli rablás bűntette minősített esetének, 2 rendbeli közokirattal visszaélés vétségének, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének és 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a rablási cselekmények tárgyi súlya, illetve a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei és előélete miatt várható büntetés mértékére tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A gyanúsított lakóhellyel nem rendelkezik, megalapozottan feltehető, hogy bűncselekmények elkövetése útján szerzi meg a mindennapi megélhetéshez szükséges anyagi javakat.

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatását.

A végzés nem végleges - áll a Miskolci Törvényszék közleményében.

Ez is érdekelhet

Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.