Ugrás a tartalomra

Hazakísérte, kirabolta

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette miatt, aki közös italozás után felajánlotta a sértett férfinak, hogy hazakíséri azonban útközben földre lökte és nadrágzsebéből elvette a pénztárcáját.

A vádirat szerint a vádlott február elején, az esti órákban lakóhelyén, egy borsodi kisvárosban összetalálkozott két férfi ismerősével, egyikük lakására mentek, alkoholt fogyasztottak, valamennyien leittasodtak. A sértett férfi távozása előtt elővette a pénztárcáját, hogy ellenőrizze mennyi pénze maradt. A vádlott ezt figyelemmel kísérte, látta van nála 12.000 Ft, hogy megszerezze felajánlotta, hogy hazakíséri. Belekarolt a sértettbe, úgy haladtak az úton, míg harmadik társuk mögöttük jött a sértett kerékpárját tolva. 

A hajnali órákban, amikor már megérkeztek a sértett férfi utcájába, a vádlott szemben állva a férfival, mellkasánál fogva földre lökte, a sárban fekvő sértett ruházatát átkutatta, nadrágzsebéből elővette a pénztárcáját, abból kivette a 12.000 Ft-ot majd az üres pénztárcát a továbbra is földön fekvő sértetthez dobta és a helyszínről távozott.

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleményében.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.