Ugrás a tartalomra

A Szinvapark előtt fosztotta ki az eszméletlen férfit

Létrehozva
Kifosztotta és sorsára hagyta, de a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.
Kép
Fotó: AFP

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított június 2-án 22 óra 10 perckor a Szinvapark előtti buszmegállónál a földön eszméletlen állapotban fekvő – idáig azonosítatlanul maradt – férfi ruházatából magához vette a sértett oldaltáskáját, a benne lévő távcsővel, e-cigarettával, pénztárcával és 4 ezer forint készpénzzel. 

Ezt követően – bár észlelte, hogy a férfi eszméletlen állapota ellenére lélegzik és hörgő hangokat hallat – a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A később kiérkező mentők megállapították, hogy a férfi elhalálozott. 

A gyanúsított fenti cselekményei – bizonyítottság esetén – alkalmasak kifosztás bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény súlyára, a halmazati büntetésként kiszabható szabadságvesztés mértékére tekintettel alaposan feltehető, hogy a csavargó, hajléktalan életmódot folytató gyanúsított jelenléte a hatóságok előtt szabadlábon hagyása esetén nem lenne biztosított.  Előéletére és életmódjára figyelemmel feltehető, hogy vagyon elleni bűncselekmények elkövetése révén szerzi meg a mindennapi megélhetéséhez szükséges javakat.

A bíróság mindezek figyelembevételével egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

A végzés nem végleges.

Ez is érdekelhet

Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.