Ugrás a tartalomra

Sorsukra hagyták kutyáikat, egyikük elpusztult

Létrehozva
Az elhullott eb teteme átmeneti táplálékforrást jelentett a másik kiéheztetett kutya számára.
Kép

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy nő és egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, akik az élettársi kapcsolatuk megszűnése után lakóhelyükről elköltöztek. Ott maradt két kutyájukról pedig nem gondoskodtak az egyik eb pusztulását okozva. 

A vádirat szerint a vádlottak egy miskolci külterületi házban laktak, egy kan és egy szuka kutyát tartottak. Élettársi kapcsolatuk 2020. októberben megszűnt, először a nő költözött el az ingatlanból, majd 2021. decemberében a férfi is - adta hírül közleményben portálunknak Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes szóvivője. 

A vádlottak nem gondoskodtak az udvaron tartott magukra hagyott állatokról. A férfi időnként visszajárt etetni az ebeket, illetőleg szülei, majd a szomszédok adtak alkalomszerűen ételt a kutyáknak. Mindkét eb tartós vízhiánynak volt kitéve, rendszertelenül táplálkoztak, láncokkal voltak kikötve, az időjárási viszontagságok elől sem tudtak menedéket találni. A víz- és táplálékhiány következtében a szuka kutya elpusztult. Teteme átmeneti táplálékforrást jelentett a másik eb számára, amely olyan mértékben kórosan lesoványodott, hogy 2023. július elejére, amikor környékbeli gyerekek felfedezték felállni sem bírt - fűzték hozzá. 

A vádlottak sorsukra hagyták a kutyákat, alapvető létszükségleteiket sem biztosították, cselekményükkel az állatoknak különös szenvedést okoztak, amely egyikük pusztulását eredményezte. Az ügyészség ennek megfelelően a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.