Ugrás a tartalomra

Láncfűrésszel kettévágással fenyegette feleségét

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt, aki feleségét rendszeresen bántalmazta, láncfűrésszel kettévágással, felakasztással, arcának megcsúfításával fenyegette.
Kép
A kép illusztráció. Fotó: Freestock

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen lévő családi házukban együtt élt feleségével és közös gyermekeikkel. 2019. évtől kezdődően kapcsolatuk megromlott, rendszeresen vitatkoztak, a vádlott becsmérelte, fenyegette, bántalmazta feleségét, emiatt esetenként 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Azt mondta a sértettnek, hogy megöli, kibelezi, megcsúfítja az arcát, felakasztja. A nő félelemben élt, többször elmenekült otthonukból.

2020. nyarán a vádlott feleségét gépjárművel egy erdős területre vitte, féltékenységből többször megütötte az arcát, a menekülni próbáló nőt hajánál földre rántotta, ököllel ütlegelte és azzal fenyegette, hogy felakasztja egy fára. Ezen időszakban, otthonukban is féltékenységből vitát kezdeményezett, a sértettet pofon ütötte, majd elővette a láncfűrészt, és azzal fenyegette meg, hogy ketté fogja vágni.

Augusztus végén azt mondta a sértettnek, hogy lelocsolja benzinnel és felgyújtja, ezek után a nő átmeneti otthonba elhelyezését kérte, de még visszament a vádlotthoz, aki 2021. december közepén, az ágyon fekvő sértettet mankóval ütlegelte, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva. A nő elköltözött, azonban 2022. augusztus közepén testvére borsodi településen lévő házában tartott születésnapon a vádlott megjelent, a sértettet itt is bántalmazta, fojtogatta, egy üveggel akarta megütni, cselekményében a családtagok akadályozták meg.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.