Ugrás a tartalomra

Konténerbe zárt és prostitúcióra kényszerített egy nőt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elkövette ezt a szörnyű tettet.
Kép

A sértett 2021. évben interneten keresztül ismerte meg a gyanúsítottat, akivel szerelmi kapcsolatot létesített, tavaly szeptemberben összeköltöztek. Röviddel ezután a férfi arra bírta rá a sértettet, hogy egy összeszerelő üzemben vállaljon munkát Szlovákiában, ahol majd a gyanúsított rokonai gondoskodnak róla. 2023. október elején a gyanúsított a sértettet Budapestre vitte, ahol Szombathelyre váltott neki vonatjegyet. Itt már várta a sértettet a gyanúsított egy nő ismerőse, aki gépkocsival Ausztriába, egy kis település melletti erdős részre vitte, majd közölte vele, hogy szexuális szolgáltatást kell nyújtania, és bezárta egy konténerbe - számol be sajtközleményében a Miskolci Törvényszék. 

A sértett másnap, amikor már kommunikálhatott a gyanúsítottal, szemére vetette, hogy nem ebben állapodtak meg, és nem akar prostitúciós tevékenységet végezni. Ekkor a terhelt azzal fenyegette meg, hogyha nem teszi, amit mondanak, akkor a családja megbűnhődik. Ezzel egyidőben a sértett családját félrevezette, miszerint meglátogatta a sértettet, aki jól van, és Szlovákiában egy gyárban dolgozik. A sértett három héten keresztül volt kénytelen reggeltől-estig szexuális szolgáltatást nyújtani, ha vonakodott, a gyanúsított nő ismerőse megverte, és alig adott neki enni és inni, a keresményét pedig elvette. A sértett végül helymeghatározóval el tudta küldeni tartózkodási helyét, mire az érte kiutazó családtagok múlt év október végén hazavitték az időközben lesoványodott sértettet - tudtuk meg a közlemény által Tőzsér Ildikó sajtószóvivőtől. 

Akár tíz évet is kaphat

A gyanúsított és társa összesen mintegy 2 és fél millió forint előnyre tettek szert a fenti cselekmény révén. A gyanúsított cselekménye alkalmas emberkereskedelem bűntette minősített esetének a megállapítására, melynek büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés - jelentették ki. 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. Adat van arra is, hogy a terhelt megpróbálta a sértettet és a tanúkat rá nézve kedvezőbb vallomás megtételére. Ezen túl a bűnismétlés veszélye is reális. A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés végleges - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.