Ugrás a tartalomra

Volt tanárát fosztotta ki

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt, aki a 87 éves férfitől gyógyszerre pénzt kért, majd eltulajdonította pénztárcáját személyes irataival.
Kép

A vádirat szerint a vádlott 2024. február elején a délutáni órákban miskolci lakásán felkereste volt tanárát, pénzt akart szerezni tőle, azzal az ürüggyel, hogy a 87 éves időskorú férfinak azt mondta, a gyermeke gyógyszereinek kiváltásához lenne szüksége készpénzre. 

A sértett segítségként egyezer forintot adott neki, mire a vádlott egy pohár vizet kért, így elterelte a figyelmét, és amíg a sértett a konyhába ment, a lehetőséget arra használta fel, hogy az előszobában fogasra felakasztott táskából a pénztárcát a benne lévő egyezer forinttal és személyes okmányokkal eltulajdonította.

Az ügyészség a büntetett előéletű, különös visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.