Ugrás a tartalomra

Baltás támadás ételosztáskor

Létrehozva
Két rászoruló verekedett össze. A szóváltás és bántalmazás hátterében bosszúállás húzódott meg.
Kép

Január második felében a délutáni órákban, egy borsodi település polgármesteri hivatalának udvarán szociális ételkiosztást tartottak, amelyen nagy számban jelentek meg rászoruló személyek - tudatta portálunkkal közleményben Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes szóvivője. 

A sorban állók között az egyik vádlott felfigyelt a szintén ott tartózkodó haragosára és a kezében lévő balta fanyelével előzetes szóváltás nélkül hátulról ráütött a férfi vállára. A bántalmazott férfi úgy reagált, hogy odament az udvaron lévő farakáshoz, felvett egy 1 méter hosszúságú faágat és két alkalommal fejen ütötte a másik férfit. A baltával verekedést kezdeményező vádlott gázsprayt vett elő, ezzel fújta le vádlott társát, majd kölcsönösen egymás irányába ütöttek a náluk lévő eszközökkel. Végül a helyszínen tartózkodó személyek fékezték meg őket - részletezték. 

A verekedők közül az egyik férfi nem szenvedett el sérülést, míg a másik könnyebben sérült. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.