Ugrás a tartalomra

Egy Sajó-menti házban árulta a dohányt

Létrehozva
Közel kétszáz kilogramm fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei családi házban.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai kezdtek elsőként vizsgálódni a Sajó menti családi ház portáján, ahol nagy mennyiségű dohányterméket találtak, ezért értesítették a NAV munkatársait.

Az egyenruhások fokozatosan nézték át az egész lakást; a ház különböző helyiségeiben több mint 1700 doboz cigarettát, közel 200 kilogramm fogyasztási dohányt, 118 darab különféle márkajelzésű (Hugo Boss, Nike, Tommy Hilfiger stb.) ruhát és több mint 70 liter tisztítószert találtak.

Az ellenőrzéskor az is kiderült, hogy a feketekereskedő egy füzetbe rögzítette az eladásokat és a vásárlók tartozásait. Az 57 éves asszony elmondta, hogy körülbelül fél éve sikeresen működteti az üzletet, ezidáig hozzávetőleg száz kilogramm dohányon adott túl.

A ruházati cikkeket és a tisztítószereket a védjegyek jogosulti képviselői is megvizsgálták és megállapították, hogy azok mindegyike hamisítvány, amelyeket a jogtulajdonosok engedélye nélkül hoztak forgalomba.

– A pénzügyőrök a közel harmincmillió forint értékű dohányterméket, valamint a hamis ruhákat és tisztítószereket lefoglalták. Jövedéki törvénysértés, költségvetési csalás és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmények elkövetése, valamint adóköteles tevékenység bejelentésének elmulasztása miatt indítottak eljárást. A hamis termékek több mint 3,5 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak – tájékoztatta lapunkat a NAV kedden.

 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.