Ugrás a tartalomra

Orrot tört a borosüveg, fegyház lett a vége

Létrehozva
Határozatot hozott a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa egy 2022 májusában elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásban.
Kép
A kép illusztráció. Fotó: Freestock

Az első vádpont szerint, az első- és a másodrendű – egy testvérpár – vádlottak egy miskolci villamosmegállóban szóváltásba keveredtek a harmadrendű vádlottal, majd kölcsönösen bántalmazták egymást. A verekedésnek az önkormányzati rendészek intézkedése vetett véget. A bántalmazás során a harmadrendű rendű vádlott könnyebb sérüléseket szerzett.
 
A második vádpontban foglaltak szerint az elsőrendű vádlott 2022. év májusában Miskolc belvárosában szóváltásba keveredett a társaságában lévő sértettel egy üveg bor miatt, mely vitát a terhelt úgy zárta le, hogy az italos üveggel arcon ütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett el.

A harmadik vádpont alapján az elsőrendű vádlott 2022. év májusában Miskolc város területén, közös italozást követőn tettleg bántalmazta a sértettet, majd benyúlt a sértett kabátjának belső zsebébe, ahonnan kivette a pénztárcáját, amelyben a sértett okmányai mellett a bankkártyája is megtalálható volt. Az elsőrendű vádlott felszólította a sértettet, hogy a bankkártyával vegyen fel készpénzt, amelyet meg is kíséreltek, sikertelenül. A terhelt a pénztárcát – annak tartalmával együtt – végül visszaadta, és távozott a helyszínről. A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett el.

Az elsőfokú bíróság az elsőrendű vádlottat rablás bűntettének kísérletében, súlyos testi sértés bűntettében, tástettesként elkövetett garázdaság bűntettében, garázdaság vétségében, közokirattal visszaélés vétségében és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek, és vele szemben 6 év börtön fokozatú szabadságvesztést, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltást szabott ki. A harmadrendű vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki, és vele szemben 2 év 8 hónap fegyházbüntetést, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltást szabott ki, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott szabadságvesztését 3 év 9 hónapra, a mellékbüntetést 4 évre, míg a harmadrendű vádlott szabadságvesztését 1 év 4 hónapra, a közügyektől eltiltást 2 évre enyhítette. Az ítélet jogerős.

 

 


 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.