Ugrás a tartalomra

Ötször szúrt az anyós

Létrehozva
Közös italozás után a fia élettársát többször megszúrta egy nő, ezért vádat emelt ellene a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.
Kép

A vádlott 2023. december közepén a délutáni órákban miskolci lakásában tartózkodott, ahová megérkezett a fia, annak élettársa és még egy férfi ismerős. Mindannyian segítettek a vádlott televíziójának beállításában. Alkoholt fogyasztottak, ennek következtében a vádlott fia és élettársa összevesztek, a férfi távozott a lakásból, majd elment a másik férfi is - tudatta portálunkkal közleményben Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség Vádképviseleti és Büntetőbírósági Ügyek Osztályának helyettes sajtószóvivője. 

Az esti órákban az ittas vádlott a szintén ittas menyével a konyhában cigarettáztak, de összevesztek, kölcsönösen szidalmazták egymást, amit dulakodás követett. A verekedés közben a vádlott felvett egy közel 10 centiméter pengehosszúságú konyhakést és azzal egy alkalommal a sértettet bal oldalán megszúrta. Azonban a sértett továbbra is szidalmazta a vádlottat, aki még négy esetben megszúrta a nő bal combját, majd a konyhában hagyta. Az első szúrás eredményeként közvetetten életveszélyes állapotban lévő nő kiment a lakásból, a lépcsőházban a tizedik emeletről a hetedik emeletig jutott, összeesett, lakók találtak rá és értesítették a mentőket - számolt be. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - tájékoztatott a közlemény. 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.