Ugrás a tartalomra

Visszaadta a pénztárcát csak a pénzt rabolta el

Létrehozva
Egy férfi Miskolcon az utcán járóbottal közlekedő idős nőtől elvette pénztárcáját, csak a készpénzt tartotta meg, a pénztárcát visszadobta. Fegyház lesz a jutalom.
Kép
Fényes nappal a nyílt utcán rabolta ki áldozatát. Fotó: Freestock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott 2024. május végén a délelőtti órákban Miskolcon, az utcán járássegítő bottal közlekedő időskorú nő mögé lépett. A kerekes bevásárló táska madzaggal összehúzott tetejéről kivette a pénztárcát és elfutott. A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt ellene kifosztás bűntette miatt. 

A sértett észrevette a cselekményt, de mozgáskorlátozottsága okán azt nem tudta elhárítani, segítségért kiabált. A vádlott egy közeli parkolóban átnézte a pénztárcát, ezerötszáz forint készpénzt magához vett, ezután visszament a sértetthez, és a tárcát odadobta neki.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű, többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.