Ugrás a tartalomra

Úgy felejtették láncra vert kutyáikat, az egyik a miskolci telken éhen is pusztult

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki sorsára hagyta a volt élettársával közösen tartott kutyákat. 

A vádirat szerint a vádlott férfi és nő 2018 évtől éltek élettársakként Miskolc, Jónáshegyi ingatlanukban, ahol két kutyát tartottak láncra kötve az udvaron. Kapcsolatuk azonban megromlott, így a nő 2020 októberében elköltözött, majd 2022 decemberében a férfi is elhagyta az ingatlant, de 2023 márciusáig visszajárt gondoskodni az állatokról - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, ezt követően már csak alkalmanként jártak ki ellátni az ebeket, 2023. április 10. napjától pedig a sorsukra hagyták őket, aminek következtében az egyik kutya elpusztult, míg a másikat 2023 júliusában végletesen legyengült állapotban találták meg.

A vádlottak fenti cselekménye az állatoknak különös szenvedést okozott.

A terhelt nő büntetőjogi felelősségét korábban a bíróság büntetővégzésben megállapította, míg a férfi vádlott tárgyalás tartását indítványozta.

A bíróság a tárgyaláson a vádlottat 2 rendbeli állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek, és őt 400 000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a terhelt a cselekmény elkövetését részben beismerte, büntetlen előéletét és az időmúlást, míg súlyosító körülményként vette figyelembe a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát. 

Az ítélet nem jogerős, a vádlott enyhítésért fellebbezett - húzzák alá a közleményben.

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.