Ugrás a tartalomra

Molesztálta kiskorú tanítványait, 16 évet kapott a karateedző

Létrehozva
Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték azt a 69 éves gyulai férfit, aki karateedzőként kiskorú tanítványait molesztálta.

A Békés Vármegyei Főügyészség hétfőn közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy a múlt kedden a Gyulai Törvényszéken meghozott ítélet nem jogerős; az ügyészség tudomásul vette azt, a vádlott és a védő azonban fellebbezett.

A vádlottat bűnösnek mondták ki szexuális erőszak bűntettében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, hat rendbeli gyermekpornográfia és két rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében.

A bíróság – a sértettek személyiségi jogai miatt elrendelt – zárt tárgyaláson tíz évre eltiltotta a férfit a közügyek gyakorlásától, emellett véglegesen eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádemelés bő egy évvel korábban történt. Abban a főügyészség azt írta, a férfi az 1980-as évek végétől karateedzőként tevékenykedett Gyulán, az edzéseket 2010 szeptemberétől a saját lakóházában kialakított edzőteremben tartotta.

A vádlott 1990-től letartóztatásáig több gyermekkorú és fiatalkorú fiú tanítványával fajtalankodott és közösült. Az edzések során meztelenül fotózta, videózta őket szeméremsértő módon, nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából.

Ehhez edzői tekintélyét, a tanítvány és az edző közötti bizalmi és függelmi viszonyt használta fel, a tanítványok fejlődésének nyomon követésére hivatkozott. Volt, akit érzelmileg manipulált, esetenként szeszes itallal tudatmódosult állapotba hozta a kiskorúakat.

 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.