Ugrás a tartalomra

Bunyózássá fajult a születésnapi buli

Létrehozva
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy születésnapi összejövetel során bántalmazta az egyik ünneplőt.
Kép

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett részt vett azon az összejövetelen, amelyet egy születésnap megünneplése kapcsán tartottak 2022 júniusában egy borsodi kistelepülésen. Az este folyamán a jelenlévők ittasak lettek, majd a vádlott és a sértett szóváltásba keveredett egymással, mely vitát a vádlott úgy zárt le, hogy ököllel állon ütötte a másik férfit - tájékoztatta portálunkat közleményben dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék Sajtóosztályának sajtószóvivője. 

A sértett ezt követően hazament, azonban kis idő múlva visszatért a helyszínre és kihívta a házból a vádlottat azért, hogy megbeszélje vele a történteket. A lakóház előtti közterületen újra összeszólalkoztak a felek, melyet követően a terhelt egy alkalommal ököllel ismét állon ütötte és megrúgta a sértettet, aki a földre esett. A vádlott bántalmazása következtében a sértett kétoldali állkapocstörést szenvedett, valamint az esés nyomán a baloldali Achilles-ína elszakadt, mely sérülések maradandó fogyatékosság kialakulásával gyógyultak - részletezték. 

A bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte - tudatták. 

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelték azt, hogy a terhelt egyedüli családfenntartóként gondoskodik kiskorú gyermekeiről, kisebb súllyal az időmúlást. Továbbá ilyenként vette figyelembe azt is, hogy a sértett a szükséges és indokolt orvosi ellátást, illetve gyógytornát nem vette igénybe, mely a maradandó fogyatékosság kialakulásánál közrejátszhatott. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a férfi előéletében rejlő okok mellett az ittas állapotban történő elkövetés és a többszörös sérülés okozása - emelték ki. 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.