Ugrás a tartalomra

Daruzás közben megsérült egy ember Miskolcon

Létrehozva
Gondatlan munkavégzés következtében, a megbillenő munkadarab fogyatékossággal járó sérülést okozott.
Kép
A Miskolci Járásbíróság épülete / Fotó: Juhász Ákos

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, aki híddaru kezelésekor nem figyelmeztette a teher veszélyes körzetében tartózkodó személyeket - tudatta portálunkkal közleményben Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. 

A vádirat szerint a vádlott nehézgépkezelő végzettséggel, lakatos csoportvezető munkakörben dolgozott egy miskolci gazdasági társaság telephelyén. Munkakörébe tartozott gyártási tevékenység során az anyagmozgatás, daruzás - tette hozzá a közlemény. 

Tavaly június elején a déli órákban, a gyártócsarnokban híddarut üzemeltetett 10 méter hosszú, 500-szor 300 milliméteres zártszelvényből készült keretet emelt, munkáját teherkötözőként dolgozó másik munkavállaló segítette. A vádlott a nagy kiterjedésű teher emelését úgy kezdte meg, hogy a veszélyes körzetben tartózkodó két férfi munkavállalót nem szólította fel a távozásra, és figyelmeztető jelzést sem adott le. A munkadarab az emelés közben megbillent, és a teherkötöző bal lábát az üzemcsarnok egyik fém tartóoszlopához nyomta - számoltak be. 

A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el, amely maradandó fogyatékosságot eredményezett. A vádlott a foglalkozási szabály megszegésével közvetlenül veszélyeztette a munkavállalók életét és testi épségét, amelynek következménye a súlyos sérüléssel járó baleset. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott - tudatták. 

 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.