Ugrás a tartalomra

Egy szülő karddal akart elégtételt venni egy iskolai bunyó miatt

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik az egyikük gyermekét ért bántalmazást karddal fenyegetőzve akarták megtorolni. Börtön lehet a vége.

A vádirat szerint tavaly szeptemberben az egyik vádlott gyermekét a borsodi település általános iskolájában iskolatársa pofon ütötte. A vádlott erről tudomást szerezve megbeszélte társával, hogy elmennek a gyermek családjának házához, hogy számon kérjék őket, ehhez pedig céleszközként egy kardot is vittek - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye.

A családi házhoz érkezve az utcára kihívták a fiú anyját, aki másik kiskorú fiával és saját édesanyjával kiment. A vádlottak trágár szavakkal szitkozódtak, azzal fenyegetőztek, hogy az egész családot megölik. Egyikük többször a kiskorú fiú felé ütött. A nő hozzátartozóit betolta az udvarra, mire az a vádlott, aki előzőleg meg akarta ütni a gyermeket az autójából kivette a fanyelű kardot, feje magasságába emelte, többször ütő, csapkodó, hadonászó mozdulatot tett, azt kiabálta a kiskorú fiúnak, hogy levágja a fejét. A nő fia védelmében elé állt, és bal kezével ráfogott a kardra. A karddal támadó vádlottat a másik vádlott folyamatosan biztatta, olyan felszólításokkal, hogy öljön meg mindenkit, vágja le a fejüket. A vádlottak cselekményének az vetett véget, hogy a megtámadott család jelezte, hogy hívják a rendőrséget - írja az ügyészség.

A nő sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, vágásos sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetést, míg a büntetett előéletű, visszaeső, kardot használó vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.