Ugrás a tartalomra

Kis híján ledöfték az ózdi tanárnőt

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen emberölés előkészületének bűntette miatt, aki kést vitt az iskolába, közölte osztálytársaival, meg fogja szurkálni tanárnőjüket.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója, amely intézmény udvarán 2023. május elején a délelőtti órákban két kiskorú iskolás fiú vitatkozott, lökdösődött, a gyógypedagógusként dolgozó tanárnő szétválasztotta őket, ezért az egyik fiú azzal fenyegette meg, hogy megöli. A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincs alkalmazásával előállították a rendőrkapitányságra - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádlott tudomást szerzett a történtekről, felháborodott azon, hogy bilincsben vezették el a barátját, elhatározta, hogy kést fog vinni az iskolába és megöli a tanárnőt. Tervének megfelelően pár nap múlva otthonából magához vett egy 20 cm hosszúságú kést, az iskolába érkezve az osztályteremben elővette, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést, és átadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.

Délelőtt megérkezett az iskolába a tanárnő, miután tájékoztatták az előzményekről, bement az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját, amikor a fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, le fogja szúrni, mert rendőrt hívott a barátjára.

A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit, akik haza vitték a fiúkat. 

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve - zárul a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.