Ugrás a tartalomra

Majdnem halálra verte feleségét

Létrehozva
A vármegyei főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy életmentő műtétre lett szükség.
Kép
Fotó: Freestock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott 2023. december végén egy borsodi településen lévő családi házukban, ittas állapotban otthon tartózkodott, amikor az esti órákban munkahelyéről hazaérkezett a felesége. A nő telefonját magához vette és különböző tartalmakat nézett rajta, ez a feleségét zavarta, amit szóvá tett. Ettől a vádlott felindult állapotba került, ordítozott, szitkozódott, a konyhában összetört egy széket, majd a fotelban ülő nőhöz lépve egyik kezével megszorította az arcát, másik kezével pedig többször megütötte, annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a felesége vérhígítót szed.

A sértett védekezett, sikerült a szorításból kiszabadulnia, felkapta a mobiltelefonját, az utolsó hívott számot újra hívta, munkatársnője fogadta a hívást, neki elmondta, hogy a férje bántalmazza. A vádlott a sértetti telefonos segítségkérés közben is többször megütötte a feleségét, amit a munkatársnő hallott, értesítette a rendőrséget. A bántalmazásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, a sértettet a mentők kórházba szállították.

Az arcát ért ütések közvetlen következményeként a sértett életveszélyes állapotba került, amelyhez hozzájárulhatott az általa szedett gyógyszer hatása, életét az időben elvégzett műtéti beavatkozás mentette meg.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.