Ugrás a tartalomra

A lakosság segítségével fogta el a "37-es fantomját" a rendőrség

Létrehozva
Útonállóként vadászott a jóhiszemű autósokra egy férfi a 37-es út egyik körforgalmánál.
Kép
Rendőrautó szirénája / Fotó: Shutterstock

Karácsony első napján osztotta meg egy felhasználó az Új Miskolcon csoportban, hogy Szerencs felől Miskolc felé tartva egy férfi, az út közepén állva megállította a 37-es út egyik körforgalmánál. Azt mondta a sofőrnek, hogy a feleségét mentőhelikopter vitte el és segítségre lenne szüksége. Kérte, hogy vigyék el Hernádkakra egy kocsikulcsért, majd hozzák vissza. Azonban amikor megálltak az általa kiválasztott ház előtt a településen, amely gyanús környéken állt, a kocsiajtót nyitva hagyva szállt ki. A sofőr rájött, hogy ebből nagyobb baj lehet, ezért gyorsan elhajtott - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán péntek este megosztott bejegyzésben.

A rendőrség észlelte a Facebook-posztot és kérte a lakosságot, hogyha újra látják a férfit, azonnal jelezzék. Eközben folyamatosan figyelték a szóban forgó környéket és útszakaszt. Végül lakossági bejelentés alapján a rendőröknek sikerült elfogniuk az "útonállót". A Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési eljárásban pénzbüntetéssel sújtotta a férfit - számoltak be. 

A rendőrség továbbra is arra kér mindenkit, hogy jelezze azokat az eseteket a 112-es ingyenesen hívható számon, amely veszélyezteti a közlekedés biztonságát. 

 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.