Ugrás a tartalomra

Családjára akarta gyújtani a házat

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt, aki féltékenységből, illetőleg, mivel lustának tartotta őket, benzint kilocsolva családjára akarta gyújtani a házat.

A vádirat szerint a vádlott borsodi településen lévő családi házában együtt élt élettársával, életközösségükből származó lányával, annak kiskorú fiúgyermekével, valamint az élettársa fiával. Féltékenységből, illetőleg amiatt, hogy lustának tartotta őket, gyakran erőszakosan viselkedett velük, és többször azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Mint azt a közlemény felidézi: 2023. július elején a reggeli órákban is családtagjait szidalmazta, a garázsból bevitt egy literes benzines kannát, az üzemanyagot a szobában kilocsolta a szőnyegre, gyufával megkísérelte meggyújtani, de a gyufaszál többszöri próbálkozásra sem gyulladt meg. Élettársa kiabált a lányuknak, hogy az unokát vegye ki az ágyból és szaladjanak ki az utcára, a másik szobában lakó fiát is menekülésre szólította fel. Valamennyien elhagyták az épületet, a fiú még próbálta lebeszélni a vádlottat, aki továbbra is a gyufa lángra gyújtásával próbálkozott. 

A vádlott miután megtudta, hogy rendőri intézkedést kértek, a lakásban szétlocsolt benzint felöntötte vízzel és testpermetet fújt a levegőbe, hogy elnyomja az erős szagot. 

Amennyiben az üzemanyag begyullad, a tűz a szobaajtón keresztül percek alatt átterjedt volna az épület más helyiségeire és a tetőszerkezetre is.

Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra - zárul a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.